ÉRTÉKTÁR ELEMEK

 A Vépi kántorkönyv

A nyomtatott egyházi énekeskönyvek széleskörű elterjedése előtt a kisebb települések kántorai jórészt maguk írták össze saját használatra a helyi hagyományoknak, szokásoknak, igényeknek megfelelően a XVIII. századtól inkább csak anyanyelvű népénekeket. A Berzsenyi Dániel Könyvtár helyismereti gyűjteményének egyik legértékesebb darabja egy ilyen, a szakirodalomban Vépi Énekeskönyvként emlegetett katolikus kántorkönyv.

 A 363 oldalnyi magyar nyelvű kéziratos gyűjteményt a 146. lapon rejtőzködő „Anno Domini 1731. die 23 9bri Nicalaus Mesterhazi, Ludi Rector Vépiensis” beírás ugyan egyetlen személyhez, az 1725 és 1768 között vépi iskolamesterként szolgált Mesterházi Miklóshoz köti, de bizonyos, hogy több kéz alkotta. Az első 28 oldala sajnos hiányzik, de még így is mintegy 420 éneket tartalmaz, melyek egy része korábbi gyűjteményekből ismert, hagyományos anyag, de vannak köztük olyan szövegek is, amelyek sehol másutt nem fordulnak elő, eredetük teljesen ismeretlen, de a XVIII. századnál bizonyosan sokkal régebbiek. Talán egy akkor még elérhető, de azóta elveszett, régi szövegforrásból származnak.

 Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós szerint a kézirat számunkra gyakran „különös” helyesírása idegen eredetű, osztrák vagy morva kántor közreműködését jelzi, és annak is bizonyítéka, hogy az énekek egy részét a (helyi?) szájhagyományból írták le, hisz meglevő hivatalos énekeskönyvekből kimásolva aligha követték volna a meglehetősen sajátos írásmódot, az ékezetek, a nagybetűk és kisbetűk tetszés szerinti használatát, a különös írásjeleket és a Vas megyében általánosan elterjedt i-ző nyelvjárást.

A különböző iskolázottsági szintű írók, másolók által papírra vetett énekek néhol kifejezetten nehezen olvashatóak. Egyes énekek dallamát szöveggel (pl. „Nota Gyönyőruségnek kertyiben”) máshol kezdetleges kottával jelzik A szöveget helyenként egyszerű tollrajzok, iniciálék kísérik. A lapok sarkai a gyakori használat miatt elsötétedtek, a kézírás ezeken a helyeken megkopott. Az egykorú, sötétbarna, három valódi bordás, borjúbőr kötés tábláját vaknyomással díszítették.

  A kötetet 2008-ban a szombathelyi közkönyvtár alapításának 125. évfordulóján szervezett „örökbefogadási” kezdeményezésnek köszönhetően a Berzsenyi Dániel Könyvtár restauráltatta.

A kántorkönyv digitalizálva is megtalálható a gyűjteményben.

 A már említett Erdélyi Zsuzsanna így ír a „kedvencének” nevezett Vépi Énekeskönyvről:

„… mind tematikai, mind irodalomtörténeti szempontból nézve egyik leggazdagabb adattárunk … bizonyos énekei magyar sorstükrök. Megrendülve olvassuk őket, és látjuk magunk előtt a már» nem villogó Ország «meggyötört népét, amint küzd a létéért, a hitéért és a százados pörölycsapásként megélt » raitad van a sok adosság «terhének enyhítéséért. S küzd a nemzeti egységért: »…nyerdgy meg nékünk edgyessiget«. …”

A népi kéziratos könyv szolgált. Szolgált, boldoggá tett egy embert, de többet is, egy egész közösséget. S végezetül szolgál minket is, mert hírt ad egy-egy táj, akár csak egy-egy falu színes énekkultúrájáról. Hírt ad letűnt idők vallási élményéről, egyszerű parasztkántorok, könyves emberek … ügybuzgósággal végzett feladatvállalásáról.”